Stépán dékán úr in da house

A múlt hét folyamán meghökkenve értesültem róla az itteni tanszékvezetőtől, hogy Stépán tanár úr Bristolba fog látogatni keddtől péntekig. Megörültem neki nagyon, de aztán kaptam egy sms-t is a dékán úrtól, hogy kedden jön, és valamikor össze kéne futni.

A találkozót kedd 17 órára sikerült összeszervezni, mert nekem ötig minden nap órám van az előző posztban már említett intenzív Control Theory miatt. Most viszont előbb vége lett, mert a terem, amibe ki volt írva, már foglalt volt, és egy másik terembe rakták át egy másik épületbe, ahol egyáltalán nem volt fűtés, és kabátban, kesztyűben, sapkában ültünk a teremben, mígnem a tanár - akinek csak pulcsija volt - 4:20 pm-kor be nem sokallt, és be nem rekesztette az ülést :D Az, hogy hogy derült ki, hogy máshol lesz az óra, az is egy érdekes történet. Ülünk békésen az MVB-ben, egyszercsak feláll az egyik gyerek, kezében a telefonjával, és mindenki röhögni kezd, és elindul kifelé. Erre én meglepődve kérdeztem, hogy "What's happenin'?" 

Mivel késik a tanár, egyezményesen úgy döntöttek, hogy hazamennek - gondoltam én. De a válasz az volt, hogy "The lecture is in the Queen's Building". Fogalmam sincs, hogy ez miért volt olyan egyértelmű mindenkinek, de nem kérdezősködtem tovább, követtem őket, és el is vezettek egy olyan útvonalon, amiről még sosem hallottam, egy olyan terembe, ahol még sosem voltam...

Na mindegy, a rövid lényeg, hogy 16:30-ra már vége lett az órának, úgyhogy elindulhattam Stépánhoz a... hova is hívott? Na igen, fogalmam sem volt, hogy a Math Buncaer (igen, jól olvasod, matek bunker) az mi lehet, meg legfőképpen hol? Hát kiderült, hogy a könyvtárnak egy része az Engineering Maths tanszéknek kialakítva. Ott vártuk a tanár urat, de még szaladgálnia kellett, mert az ideiglenes vendég wifi accountja nem működött.

Mikor végül bejutottunk hozzá, kiderült, hogy az account azért volt olyan sürgős, mert a tanár úr hotelszobájában is undorítóan mocskos hideg volt, és inkább bent maradt dolgozni az egyetem könyvtárában, minthogy haza kelljen mennie a hideg szállodába :) Elmesélte, hogy amikor megérkezett Bristolba, és felért a szállodaszobájába, tárva nyitva voltak az ablakok, és a kinti -2-től nem volt túl távol a benti hőmérséklet. Amikor megkérdezte a recepción, hogy "ez na micsoda dolog?", akkor azt a választ kapta, hogy "Azt akartuk, hogy friss levegő legyen a szobájában." :D

Mesélt sokat a bristoli helyzetről, meg az oktatási rendszerről. Végre megértettem, hogy az itteni egyetemen eggyel el vannak tolva a szintek: az egész mérnökség egyetlen mérnöki kart alkot, és a különböző mérnöki irányzatok tanszéki szinten vannak. Tehát van pl. gépészmérnöki tanszék, vagy építőmérnöki tanszék, és hát az egész mérnöki része az egyetemnek sokkal kisebb, mint a BME, mert itt ugye képeznek jogászt, orvost, közgazdászt, bölcsészt, mérnököt, fizikust, matematikust, van dráma és zene tanszék is, tehát kb. így minden van, és összesen vagyunk 18000-en.

Stépán tanár úr mesélt arról is, hogy itt az Engineering Mathematics-on van egy olyan szokás, hogy minden pénteken 11-kor délelőtt elmennek meginni egy kávét és beszélgetni. Az eseménynek külön nevet is adtak, méghozzá azt, hogy Nonlinear Coffee. A Nonlinear szó nem sokat mond legtöbbőtöknek, gondolom; annyit jelent, hogy nemlineáris. A nemlineáris a mérnöki gyakorlatban körülbelül megfeleltethető a mocskos nehéznek, vagy a rendkívül bonyolultnak :D Tényleg, gyakorlatilag minden egyes dolog, amit valaha tanultál - legyen az csak egy egyszerű matematikai inga mozgása - meglehetősen bonyolult és összetett problémává válik, ha beleveszed a nemlinearitást - ami egyébként minden rendszerben ott van, csak mindent leegyszerűsítünk.... bla bla bla

Na szóval, van ez a nagyszerű kis összeröffenés 11-kor pénteken, Nonlinear Coffee néven, és hogy a módját is megadják, hagyomány szerint ez egy kikötőbeli kocsmában, a "Llandoger Trow"-ban szokott zajlani, ami egy híres kalóztanya volt, és fennáll 1664 (!) óta. Hétvégén voltunk egy Bristol Walking nevű nagyszerű kis sétán, ahol egy (talán) negyedéves srác - a Cheese Society (BME-n Sajtevő Kör lenne a neve:D) vezetője - úgy döntött, hogy ingyenes körutat tart Bristol belvárosában, elmesélve a nagyszerűbbnél nagyszerűbb történeteket. Itt tudtam meg, hogy Bristol az egyik leghíresebb kalózközpont volt a 18-19. században, innen indult a világ leghíresebb kalóza, Fekete Szakáll is, hogy aztán évekig terrorizálja a Karib-tengert. Mi több, megtudtam, hogy ebben a kikötőbeli kocsmában játszódik a Kincses szigetnek - kiskorom egyik kedvenc könyvének - egyik jelenete is. De ha nem lenne elég az epicness levelje a kocsmának, Bristol kikötőjében kötött ki a hajó, és ebben a kocsmában szálltak meg először a tengerészek, miután megmentették Alexander Selkirk-öt. Nem mond semmit a név? Miért kellett őt megmenteni? Azért kellett megmenteni, mert 4 évet élt le egy lakatlan szigeten egy hajótörés után. Ismerős? Na igen, ő volt az "igazi" Robinson Crusoe - tudni illik a regény valós történeten alapszik. Defoe itt találkozott Alexander Selkirkkel, és az ő történetéből merítette az ötletet a regényéhez. Epicness level over 9000. Itt van pár kép a helyről:

Kép a bejáratról

James éppen meséli Fekete Szakáll történetét - itt kihívott 2 embert a közönségből, hogy játsszák el. Mulatságos volt, a kalózkapitányt játszó srác angol volt, és zseniálisan tudott kalózul:D

Egy számomra elkészíthetetlennek tűnő kép a Wikipediáról az egész hóbelebancról

Na mindegy, van még sok kalóz sztori, ami ide kapcsolódik, továbbá a privateering jelensége is, ami tulajdonképpen legális kalózkodást jelent: az angol király úgymond "megbocsájtotta", ha a kalózhajók spanyol vagy olasz, netalántán holland felségjelzés alatt hajózó karavellákat (kereskedőhajókat) fosztottak ki, esetleg - ne adj' isten - égettek fel "véletlenül" :D S annak kimutatására, hogy a megbocsájtást valóban komolyan gondolja, némi pénzt is eljuttatott ezeknek a kalózoknak :D

Másik elég sötét fejezete Bristolnak, hogy a 18-19. században bizony ez volt a központja a rabszolgakereskedelemnek. A kereskedők felpakolták a hajóikat áruval, elmentek Afrikába - elsősorban a mai Elefántcsontpart környékére - ott az árukat rabszolgákra cserélték. Eztán visszatértek Bristolba, a vízbe hajigálták a hullákat. Rengetegen meghaltak az 1 méter magas fedélközökben, ahol felállni sem lehet, és napi egyszer engedték ki őket enni-inni, vagy éppen tengervízzel lemosni őket. Innen továbbmentek Amerikába, ahol a rabszolgákat cukorra, és egyéb, akkoriban rendkívül drágának számító árukra cserélték, majd visszajöttek Bristolba, és kezdték az egészet előlről. Hát igen, nem szép dolog, van is egy híd a városban, ami erről a sötét korszakról emlékezik meg:

Ennél vidámabb történet, hogy innen indult John Cabot felfedezőútjára, mikor felfedezte Észak-Amerikát. Eredeti nevén egyébként Giovanni Caboto, ugyanis olasz volt a srác. Párszor elment amerikába, de az utolsó útja után nem tudni mi lett vele. Néhány kutató szerint eltéved a tengeren, és szomjan haltak mind, néhány szerint visszatért Angliába, és boldogan élt, míg meg nem halt, de valakik szerint egy keresztény közösséget alapított Újfundlandon. Na mindegy, itt éppen vele pózolok, csaknem 514 évvel az eltűnése után:

Nagyon vicces volt a körút egyébként, ilyen humorosan adta elő a sztorikat a srác, meg idénkőnt szándékosan teljesen baromságokat mondott, és nézte az arcunkat, hogy mikor kezdünk el gyanakodni, mint parasztbácsi a Star Wars után, hogy "na oszt én ezt nem hiszem!". Néha mondjuk nem szándékosan is mondott olyan dolgokat, amikre én az előbb említett fejet vágtam, pl. azt mondta, hogy John Cabot útja 1697-ben történt - de hát azért az 1497 csak realisztikusabb, na :D 

Na de hol is tartottunk, igen, éppen azt próbáltam mondani, hogy ebben az epic kalózkocsmában szokott lenni ez a Nonlinear Coffee, de elsősorban akkor, amikor jobb idő van, ugyanis most a héten inkább a Queen's Building melegében volt az ottani "elit büfében", vagy nem tudom, hogy hívjam, a lényeg, hogya  mi  sima student cardunkkal nem tudunk oda bemenni. Ráadásul oda sem értem, mert mikor kaptam az sms Stépán dékántól 10:30 körül, hogy oda kéne menni, még otthon voltam, és hát onnan az út bizony 50 perc...

Na mindegy, lekéstem a Nonlinear Coffee-t, de odaértem az utána lévő szemináriumra (ami náluk más egyetemről érkező világhírű tudósok cutting-edge, élkutatás-beli témáról szóló előadását jelenti), és hát valóban eléggé up-to-date előadást sikerült kifognunk egy londoni professzor előadásában, meglehetősen kevesett sikerült megértenünk a time-delayed feedback controlról tartott prezentációjából - ami a félreértések elkerülése végett itt teljesen mást jelent, mint amit Stépán ért time-delayed systems alatt. Ezt a dékán úr meg is jegyezte az előadás végén.

Aztán utána elköszöntünk a tanár úrtól, mert a gépe este repült, de miközben vártunk rá, hogy elköszönjünk tőle, ott maradtunk a londoni proffal, egy itteni proffal - aki btw magyar - és Stépánnal, és hát kaptunk egy  meghívást egy ebédre pár világhírű proffal: "it's a proper meal, a pénzzel nem kell foglalkoznotok most", mondották volt. Not bad, gondoltam magamban...