2012. március 3., szombat

Salisbury katedrális


A következő út már egy szervezett úgymond kirándulás volt, Salisbury városát látogattuk meg. Ez a település még kisebb, mint Bath, és amennyire észrevettem, gyakorlatilag a turizmusból él. Ez pedig azért érdekes, mert az egyetlen igazi turistaattrakció, amit láttunk, az a Salisbury Katedrális, ami egész Anglia legmagasabb tornyával rendelkező temploma.
Egy szexi kép Anglia legmagasabb templomtornyáról és a Napról.

Láttunk már egy pár katedrálist itt Angliában, és hát elsőre azt mondaná az ember, hogy szebb, mint egy középeurópai, egy idő után be kell, hogy valljuk magunknak, hogy egyúttal unalmasabbak is, hiszen az összes ugyanúgy néz ki. Szerencsére a Salisbury Katedrális hozott egy kis változatosságot: egyrészt volt egy nagyon szép udvara, ami az oxfordi college-okra emlékeztetett, másrészt guided tour-on voltunk, azaz egy idegenvezető elmagyarázta, hogy mi micsoda, mi hogy készült.
Oxford-szerű kert. Két hét múlva lesznek igazi oxfordi képek is:)

A legérdekesebb dolgokat jegyeztem csak meg, hiszen a túra több mint egy órán át tartott, és rengeteg dologról beszélt az idegenvezető, amit ugyan érdekes volt végighallgatni, de nem hagyott túl mély nyomot bennem. A katedrális eredetileg teljesen színes volt, élénk színekkel volt kifestve a mennyezet, az oszlopok, és színes üvegből voltak az ablakok is. 365 ablak van a katedrálison, hogy jusson egy az év minden napjára. Sajnálatos módon azonban - mivel 1220-ban kezdték építeni a katedrálist - a 18. századra ramaty állapotba került, úgyhogy elrendelték a felújítását. A belseje túl sötét volt, ezért az építésznek az a mérsékelten zseniális ötlete támadt, kiszedette a színes ablakokat, és egyszerű átlátszó üveget tetetett a helyükre. Még kevésbé volt ötletes az a döntése, hogy a kiszedett 500 éves ablaküvegeket inkább kidobatta, mondván "Ez má' nem kő semmire!" Ez persze nem volt neki elég, úgyhogy még a színes festéseket a teljes katedrálisban fehérre festette (<--tudtátok, hogy ez az alak így helyes? Ha valaki mással csináltatod, akkor is csak egy "t" van az "s" után? :D)
A képen a vadiúj 250 éves átlátszó ablakok és hasonló korból származó zászlók láthatók.

A hosszú barna márványoszlopok száma sem véletlenszerű, az év minden órájára jut egy, azaz 8760 van belőlük. Igen, ez egy rendkívül nagy szám, éppen ebből is fakad, hogy nagyrészük gyakorlatilag nem csinál semmit. Mikor épült a katedrális, kitalálták, hogy minden órára lesz egy. Aztán megépült, és mondta a művezető a főépítésznek, hogy "Uram, az a helyzet, hogy a katedrális kész van, és hát 260 oszlopot tettünk be eddig, a maradék 8500-zal mit csináljunk?" és hát hogy erre milyen választ kapott azt az alábbi képen láthatjátok:
A képen a márványoszlopokat kell nézni, amik mindenütt ott vannak horribilis, indokolatlan mennyiségben.


Persze az idegenvezető nénike aranyosan megjegyezte, hogy "Nézzék meg, hogy el vannak görbülve ezek a márványoszlopok, nézzenek csak fel, és lehet látni. De akinek tériszonya van, az inkább ne tegye." Persze egyértelműen látszik, hgoy ezek az oszlopok semmilyen terhet nem viselnek, kb. saját súlyuk alatt görbültek meg az évszázadok alatt:)

A katedrális eléggé érdekes volt, mondjuk, hogy a toronyba miért nem mentünk fel, azt nem tudom, a kilátás király lehet onnan fentről. Viszont amikor itt végeztünk, 2 szabad óránk volt. Ebből az első 45 percet nagyon jól töltöttük el: ez volt konkrétan az első igazi verőfényes napsütéses nap, mióta Angliában vagyok, és hát a katedrális mögötti óriási pázsitos területre odahúztunk pár mozgatható fapadot, és egy korrekt kis pikniket csaptunk a napsütésben. Ami viszont a 2 szabad óra maradékát illeti, elég unalmasra sikeredett. Megnéztük az Old Market nevű dolgot, ami egy 800 éves piactér - ez azonban semmivel nem teszi érdekesebbé 2012-ben, ugyanis konkrétan a nevéhez méltóan úgy néz ki, mint egy piac. Sétáltunk a folyóparton, itt is néztünk kacsákat, de összességében azt kell, hogy mondjam, hogy Salisbury egy egészen unalmas kis hely, és gyanítom, hogy a katedrálisa nélkül nem jönne oda senki:D

Folyópart. Nem hiszem, hogy ezt Magyarországon folyónak neveznénk... :D

Ez a névtábla megy elég ügyes marketingfogásnak tűnik nekem :)
Ami a zseniális, hogy a trip rendkívül király volt, és mindenki nagyon jól érezte magát, annak ellenére, hogy a kis szülővárosomban, Veszprémben sokkal több dolog van, amit meg lehetne nézni, mint mondjuk itt :D

2 megjegyzés:

  1. Érdekes amit írtál, az emberek 95%-a gyönyörű kis városnak tartja Salisburyt,mesés könyvnek,pl kevés városban látsz folyót vizi madarakkal..... sok mindent nem láttatok, vagy nem volt érdekes számodra.Amit fotóztál az nem kacsa, hanem hattyú:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi a megjegyzést :) Ami a képet illeti, senki nem mondta, hogy azok ott kacsák :D Azok feljebb voltak a folyó mentén.

    Nem tartom egy csúnya kisvárosnak amúgy a helyet, nem volt rossz, de az én ízlésemnek kicsit unalmas, és úgy gondolom, hogy nem éri meg elutazni oda, hacsak nem szereti valaki nagyon a katedrálisokat és a vízimadarakat. Ha pedig valaki elutazik oda, felesleges több mint fél napot rászentelni, egy délelőtt elég rá szerintem.
    (Ezeket persze mind úgy mondom, hogyha korlátozott idő és pénz áll rendelkezésedre. Ha itt élsz Angliában huzamosabb ideig, és már láttál minden más érdekesebb várost, akkor persze el lehet ütni az időt Salisbury-ben:) )

    VálaszTörlés