Albérletnézegetés Bristolban

Már a megkérkezés estéjén, miután lepakoltuk a cuccainkat a diákszállón, s miután édesanyámat és édesapámat megnyugtattam, hogy nem haltam meg a repülőn, és nem vitt el a rézf*szú bagoly Bristol utcáin sem, el is indultunk megnézni az első albérletet. Mint azt korábban is említettem, ez ebben a városban nem ilyen egyszerű. Ha azt mondom, hogy 10x tévedtünk el, mire a Gloucester Road-ra értünk (funfact: ezt nem glócseszter han glószszter ródnak kell ejteni:D), akkor szerintem keveset mondok. Elindultunk az utcán felfelé, tele volt üzletekkel, és ugyan rengeteget mentünk, még mindig központi környéken éreztük magunkat, mert a Gloucester Road tényleg tele van, szinte sehol nem nyílnak sima lakóházak az utcára, mindenhol boltok és kirakatok vannak. Hosszasan sétáltunk már ezen az utcán, mikor észrevettük, hogy még csak a 154-es számnál vagyunk, és a 462-eshez kell mennünk. Ez először megrémített, de aztán hamar észrevettük, hogy itt a házaknak egy kb. 3 méteres felülete nyílik az utcára, és inkább befelé hosszúak az üzletek, tehát a sorszám 3-4 méterenként nőtt kettővel. Így további 15-20 perc gyaloglás után el is értük a 462-es számot. A landlord fogadott, Sagar Midha - vagy ahogy később kiderült Dr Sagar midha, a másik bristoli egyetemnek, a University of West Englandnek a professzora - egy idősödő indiai férfi nyitott ajtót. Körbevezetett a házban, és megmutatta a szobákat, amik nagyon takarosak, és tényleg élhetőek voltak. Kicsit elhomályosította a képet, hogy akkor úgy éreztük, hogy ez nagyon nagyon messze van a központtól, valamint az is probléma volt, hogy az egyik szobában még bent lakott Georgy, egy fekete srác, aki csak a hónap végén szándékozott kiköltözni. Éppen ezért azt a választ adtuk, hogy még meggondoljuk, holnap jelezzük, hogy mi a helyzet. Közben persze mindkettőnknek volt backup (tartalék) albérlete, hogy ha ez valami ritka gány lenne, akkor is legyen hol laknunk, és hát mi tagadás, furdalt bennünket a kíváncsiság, hogy vajon milyenek lehetnek azok, nem akartuk elszalasztani a lehetőségét annak, hogy találunk egy nagyszerű albit, annak ellenére, hogy akkor külön laktunk volna.

Másnap délelőtt és kora délután egyetemi dolgokkal voltunk elfoglalva (következő bejegyzés),  este hétre pedig Erasmus Welcome Party volt meghirdetve, és hát nekünk még nem kevés elintéznivalónk volt addig, úgyhogy fel is hívtam a másik albérlet landlordját, aki egy angol fiatalember volt. A telefonban nagyon kedves és segítőkész volt, szívesebben lennék neki az albérlője, gondoltam magamban. Hát nem is tudtam még ekkor, hogy mire vállalkozom, Frodo útja Mordorba délutáni séta volt ahhoz képest, amit nekem meg kellett tennem, hogy eljussak az albérlethez.

Miután elindultam a bing maps iránymutatása alapján, először büszke voltam magamra, hogy milyen jól haladok, és nem tévedtem el egyáltalán. Igaz is volt ez mindaddig, amíg el nem értem egy körforgalomig, ahol azt írták, hogy a második kijáratnál kell kilépni. Itt én természetesnek vettem, hogy balra mennek az autók a körforgalomban, akkor nyilvánvalóan balról a másodiknál kell elhagyni a körforgalmat. NOT. Természetesen jobbról a második volt az, ezt már nagyon sokára vettem észre az addigra szakadó esőben. Mikor végre megtaláltam a jó irányt, nagyon boldog voltam, hogy na, most már 30 perce jövök, 47 percet írt az internet, akkor max egy fél órán belül oda kell érnem... Hát nagyot tévedtem. A körforgalom után egy jó fél óra gyaloglás után be kellett kanyarodni egy úton, ami rövidesen egy hosszú alagúton vezetett át, amiben NEM VOLT JÁRDA. Na, mondom, itt aztán király lehet sétálni haza a sötétben éjjel egy-egy buli után…

Eztán ráérkeztem egy nagyon hosszú utcára, aminek nevet kellett volna váltania egy idő után. Mikor már vagy egy kilométert gyalogoltam rajta a folyó mentén, és elfogytak a járókelők, akiket meg lehetett kérdezni, hogy merre kell menni, egy kisboltban igazítottak útba, de az öreg bácsi kétségbeesetten nézett, hogy hát az a cím, amit én mondok, az nagyon messze van, és hogy én ne menjek el most arra ebben a szakadó esőben (meg aztán be is sötétedett közben). Hát tovább indultam, és hamarosan elfogytak a lakóházak is, és autószalonok meg raktárépületek mellett haladtam el, amik tökéletesen az ellenkező érzést keltették bennem, mint a Gloucester road, a belvárosi hangulat helyett az abszolút világvége külváros érzést keltette.

Ekkor jött szembe egy 40 körüli hölgy, akitől ismét útbaigazítást kértem, mert nem tudtam elképzelni, hogy utca olyan hosszú lehet, mint amilyen a Feeder Road volt, és hogy már biztosan túlmentem. A hölgy elmondta, hogy ez a Feeder Road, amikor azonban arról kérdeztem, hogy nem tudja-e esetleg, hogy a Newbridge Road merre lehet, akkor először az agya egy ilyen stack overflow-val leállt, majd szegényke sírni kezdett. Kérdeztem, hogy mi a baj, erre elmesélte, hogy szegény férje két hónapja halt meg, és hogy ő biztosan tudná, hogy hol van a Newbridge Road… Hallgattam szegényt vagy 5 percig ott a szakadó esőben…

Mikor tovább indultam, már tudtam, hogy ezt az albérlet egész biztosan nem fogom kivenni, mert iszonyat messze van, és elég veszélyes is az út, no meg unalmas is. Innen még egy jó 20 perc gyaloglás után elértem az Arlington Roadot, ami valami nevetségesen meredek volt, nem is gondoltam, hogy sima lakóházak között futó út ilyen meredek is lehet. Itt jegyezném meg, hogy én hozzá vagyok szokva a dombokra épült városokhoz, hiszen Veszprém is és Budapest is elég dimbes-dombos. Na de azok össze sem mérhetők Bristollal! Mérnöki hasonlattal élve olyan az egész város, mintha egy nagyfrekvenciás sinus függvényen mennék le-fel-le-fel (ki vette észre, hogy a sinus függvény 0-ban 0, ezért a "fel"-lel kellett volna kezdeni, nem a "le"-vel?:D).

Az Arlington Road tetején ott is volt a házikó, ami hasonlóan nézett ki, mint az előző ház, amit megnéztünk (itt jegyezném meg, hogy Bristolban szinte az összes ház ugyanolyan. Nem viccelek: ugyanolyan.) Belülről kicsit más kialakítású volt, lett volna egy kis nappali is, a szoba viszont kisebb volt, az ágy iszonyat gyenge konstrukciónak tűnt, és az internet nem volt felvezetve az emeletre. Emellett a rezsi havi 70 font lett volna, amivel együtt a teljes költség 350 font fölé ment volna, ami már elég kemény, főleg egy olyan helytől, ami vagy 75 percre van az egyetemtől... Elfogadtam hát a felkínált teát, majd sietve elindultam hazafelé, és még útközben felhívtam a másik albérlet landlordját, hogy visszük a szobákat. Nem volt kedvem tovább nézelődni, és mászkálni, két és fél óra gyaloglás a szakadó bristoli esőben eléggé elvette a kedvemet a további keresgéléstől:)