Beköltöztünk az albérletbe, péntek reggel másfél órás gyaloglással értünk el a Bristol Backpackerstől a Gloucester Roadra, felcuccolva elég gyilkos volt, a hidegben is teljesen leizzadtunk.
A beköltözés meglehetősen érdekesen zajlott, ugyanis január 27-e volt, és az egyik szobában még Georgy-nak - egy fekete angol srácnak - még ki volt fizetve hónap végéig az albérlete. Éppen ezért először csak én költöztem be, Dávidnak pedig egy ideiglenes ágyat hozott a landlord, aminek a felállítása sem éppen egyszerű. Az első este nem volt még takarónk, egy lepedőt húztam bele a takaróhuzatba, és az lett a takaróm. Hát ezzel rendkívül mocskosul hideg volt egész éjjel, még hosszúnadrágban, pulcsiban és csukjában is majdnem megfagytam.
Akármilyen angol fórumot olvasgatsz, vagy angolok 9gag posztjait nézed, vagy angol író könyvét olvasod, azt látod/hallod, hogy az angolok rendkívül gyűlölik a telet. Otthonról azt gondoltam, hogy "Ti meg aztán mit panaszkodtok, nálatok óceáni éghajlat van, nincs is annyira hideg, mint itt Magyarországon." Hát ez a gondolatmenet több helyen is elvérzik. Egyrészt, én nem tudom, hogy a földrajztanárok mit magyaráztak az óceáni éghajlatról - akármennyire is logikusnak tűnik, hogy a víz fajhője 4200 [J/kgK], úgyhogy nem hűl le és nem melegszik fel annyira a szárazföld - itt bizony veszettül hideg van. Oké, lehet, hogy amikor Magyarországon -10°C van, akkor itt csak -5°C, de az még mindig büdös hideg. A másik probléma a dologgal, hogy az angolok nem tudják, hogy mi az a fűtés.
A radiátorok időre vannak állítva, azaz csak reggel fűtenek 2 órát, meg este 2 órát. Az emberek télen pulcsiban és hosszúnadrágban, két zokniban üldögélnek otthon, és magukra terítik a takarót. Mondhatjuk, hogy valamit valamiért, így spórolnak, de azért ez szerintem túlzás. Ugyanakkor miközben megyek az utcán nagykabátban, kesztyűben, bakancsban meg sapkában, időnként szembejön egy miniszoknyás, harisnyás, balettcipős lány, akin semmi nyoma nem látszik annak, hogy ő most éppen fázna. Ilyenkor az egyetlen logikusnak tűnő dolgot csinálom: kérdőjelekkel a fejem felett továbbsétálok és remegek a hidegben.
Az albérletben a szobámban egyébként egyáltalán nem működik a fűtés, emiatt is fáztam az első éjszaka, nem csak a vékony takaró miatt:) Most Dávid szobájában alszunk mindketten, áthoztuk az ágyamat ide, amíg a British Gas ki nem jön, és el nem hárítja a fűtésproblémát. Egyébként elég levegős a rendszer, esténként egy ilyen speciális kulccsal meg kell nyitni a csőrendszert, és várni kell, amíg a beáramló víz ki nem szorítja az összes levegőt a radiátorból, és onnantól fűt a teljes radiátor, addig csak az alja meleg.
De hát nem győzöm magam ismételni, ebben az a legdurvább, hogy az angolok szó nélkül tűrik a 14.5 fokos szobahőmérsékletet, van, aki fel sem tekeri a radiátort. Elképzelésem nincs, hogy hogy bírják ki...
Ami az esőt illeti... Amikor ideértünk, folyton esett az eső, néha csöpögött, néha szakadt, de stabilan esett :D Utána volt egy-két klasszikus angol nap, amikor a verőfény/napsütés és a borult égbolt/szakadó eső 5-10 percenként váltakoztak, de aztán inkább beállt a büdöshideg, és még hó is esett már párszor. De néha kisüt a nap egy órára egyébként, és akkor teljesen olyan, mintha tavasz lenne...
Fűccsé a szélturbináiddal, teee, Zöld! .... < JA?! >
VálaszTörlésSzeva Laca! A fűtés-spúrság valószínűleg jó indok rumos tea vedelésére ill. "Áfhászom, a kocsmában legalább jó idő van..." felkiáltásokra és indokolatlan betörlésekre.
VálaszTörlésApropó. Ha majd időd engedi, akkor egy std. kocsmakép érdekelne, valóban állva fogyasztják-e a valóban langyos sört, és azt is csak férfiak.
----- fun fact
A spéci légtelenítő-kulcs megegyezik a dobkulccsal, csak utóbbi mívesebb (=krómozott), ezért azt ne hagyjuk elöl, ha vízvezeték-szerelők jönnek, mert einstandolhatják. (true story:()
-----
Isi megy már? Az ottani neptun-koppintás milyen?
Az itteni rendszer teljesen korrekt amúgy, pl a levelezésre gmail-t használnak, tehát belépsz az itteni neptunba, és ha levelezésre kattintasz, egy ilyen integrált gmail jelenik meg :)
TörlésSzerelők meg elvileg ma jönnek, de akkor megfogadom a tanácsod, és nem hagyom elől:)
btw nem ismertelek fel a becenévről...
A szobatársa(i)m felismerted... ;)
Törlés